Eutanázia, a kegyes halál

Az eutanázia-bűntudat

Az eutanázia az egyik legnehezebb döntés, amelyet bárki valaha meghozhat a társállatáért. Egyesek békében vannak vele, mások hallani sem akarnak róla. “Hogy kimondjam a halálos ítéletet, aki a világon a legjobban szereti a kedvencét?” – sokan teszik fel ezt a kérdést, miközben az Univerzum kellős közepén állva, az ég felé fordulva nyugtázzák, hogy halad feléjük egy meteor, látják az esti hírek szalagcímét: “Rekord nagyságú mennykő csapott agyon egy embert…” Igen, sok esetben ilyen nagy súllyal nehezedik ránk a döntés felelőssége. 

Amikor magunkhoz veszünk egy állatot, abban a pillanatban szövetséget kötünk vele, ígéretet teszünk, hogy óvjuk egészségét, testi épségét, biztosítjuk számára a játékidőt, a finomabbnál finomabb falatokat és ha az idő elérkezettnek látszik, akkor könyörületből és szeretetből megtesszük a keserű lépést, hogy véget vessünk szenvedésének. Ha kedvencünk állapotában romlás áll be, akkor nem elég, hogy életben tartsuk őt olykor félelemből és ragaszkodásból, hanem el kell tudnunk engedni. Amikor háziasították az állatokat, feladták és mi pedig elvettük tőlük azt a képességüket, hogy elhagyhassák a falkájukat, ha eljön a haláluk napja. Amint szenvedésük nem méltó hozzájuk és ahhoz a szeretethez, amit irántuk érzünk, a mi felelősségünk, hogy átsegítsük őket kegyelettel. Tartozunk nekik ezzel.

A háziállatok eutanáziáját követően a mélységes gyász, a fénysebességgel érkező sokk, az intenzív érzelmek jellemzőek. A tagadás és a fájdalmas valóság átmeneti elutasítása az elme védekező mechanizmusa. Túlélünk. Kíméletlen beköszönt a bűntudat is, ami gyakran bénító. Hiába tudjuk, hogy az eutanázia a jó döntés, visszatérő gondolatok a “Nem tettem meg mindent.”, “Nem tudtam megmenteni a kedvencemet.” Vannak emberek, akiknek azért van bűntudatuk, mert túlságosan sokat vártak, és vannak, akiket azért kínoz a bűnvád, mert úgy gondolják, hogy elhamarkodottan döntöttek. 

Mikor jött el az idő?

Hogy mikor van itt a búcsú ideje mindig nagy dilemma. A döntés ugyanolyan egyedi és személyes, mint maga a kötelék és kapcsolatunk kisállatunkkal.

Tanácsos, hogy konzultálj állatorvossal, lehetőség szerint azzal a doktorral, aki ismeri kedvenced és nyomon követte egészségi állapotának változását. A döntéshozatal folyamatába vond be szeretteidet, beszélgess barátaiddal, akik maguk is állattartók. Keress fel kisállat veszteség konzulenst, aki támaszod lehet, tanulmányozd az életminőség skálát, amely ugyancsak iránymutató. Fontos szem előtt tartani, hogy a végső állásfoglalás soha nem lehet más véleménye, a döntést neked kell meghoznod. Kedvenceink pedig ahogyan a mancsukat a kezünkbe adták, úgy a bizalmuk is töretlen, tudják azt, hogy a szeretet nem hagy szenvedni.