“Az, hogy valaki meghal, még nem jelenti, hogy elhagy téged. (…) A szeretet nem hal meg.” Charles Martin
David Celeste – The bloom of her skin
Az életkorral összefüggő fejlődési stádiumok a gyermek észlelését és reakcióit a halállal az alábbiak szerint befolyásolja
A 2-3 éves gyermekek esetében
A gyermekek ebben az életkorban még nem értik meg a halál fogalmát, de lemásolják az érzelmeket. Az eseményeket szinte mindig az én (én-központú gondolkodással bír) szempontjából nézi. A halállal, halottal szemben nem annyira a félelem, hanem sokkal inkább a kíváncsiság jellemző, ugyanakkor a halál bekövetkeztekor nem tesznek fel kérdéseket. A környezete érzelmi reakcióinak (sírás, düh, jajgatás) megtapasztalása rémületet okozhatnak számukra. Szerettük elvesztésekor elhagyatottnak érzik magukat.Olvass tovább
A 4-6 éves gyermekek esetében
Ebben a korban a gyermekeknek van némi fogalmuk a halálról, de az állandóságot még nem értik. Jobban megértik az idő jelentését, fogalmuk lesz a múltról. A környezetükben történő negatív események mögött a saját oki szerepüket keresik, gyakoriak az önvádak, amiről a felnőttek általában nem tudnak. Szégyellik és titkolják a gondolataikat, érzéseiket magukban tartják. Tapasztalják környezetük fájdalmát, ezért sem beszélnek, nem akarják hogy még szomorúbbak legyenek miattuk. Félnek és aggódnak, hogy elveszítik szeretteiket. A közös játék, rajzolás gyakran eredményesebb lehet érzéseik kifejezésére, mint a direkt beszélgetés. Jellemző, hogy kortársaikkal megosztják érzéseiket, de azok nem tudnak támaszt nyújtani, leginkább bántók mintsem empatikusak. Nem ritka, hogy az egykorú gyerekek kirekesztik, csúfolják, kinevetik a gyászoló társukat. A gyászfeldolgozás során különböző szokásaik megváltozhatnak, mint például a tisztasági (bevizelés), ahogyan a táplálkozási, játszási szokásaik egyaránt. A gyermekek temetésen, búcsúztatáson való részvétele kifejezett segítséget jelenthez a gyászfeldolgozásban. A halál véglegességének elfogadása hónapokig is eltarthat, a szomorúságuk ezzel párhuzamosan fokozódhat.
A 7-9 évesek esetében
A gyerekek tisztában vannak azzal, hogy a halál visszafordíthatatlan. Azt azonban nem gondolják, hogy velük megtörténhet, de féltik szüleiket, aggódnak értük. Ebben az életkorban legjellemzőbbek a halállal kapcsolatos irracionális önvádak jelenléte, melyhez erős érzelmi megnyilvánulások társulnak: szomorúság, düh, lelkiismeret furdalás, szorongás. A gyermekek meggyőződése, hogy szerettük halálának ők az oka. A gyász korai szakaszában az ilyen korú gyermekek meglepően nyíltan kommunikálnak, kérdéseket tesznek fel az elhunyttal, a bekövetkezett eseményekkel kapcsolatban, amely környezete számára lehet szokatlan, olykor morbid. Foglalkoztatja őket a halál bekövetkezte, a test sorsa, a temetés, hamvasztás. Gyakoriak az alvászavarok, rémálmok, amelyek a halállal kapcsolatosak, az átmeneti agresszív magatartásformák, a visszahúzódás (elszigetelődés), antiszociális viselkedés, a túlzott ragaszkodás, testi (ágybavizelés, székrekedés, hasfájdalmak) és lelki problémák (levertség, fáradékonyság). Jellemző a halálfélelem és szeparációs félelem. A rajzolás segít érzelmeik kifejezésében, amelyekről nem tudnak beszélni, ahogyan a meséket is előszeretettel olvassák. A gyermekek általában készséggel vesznek részt a búcsúztatásban, örömmel veszik ha barátaik, osztálytársaik is jelen vannak.
A 10-11 évesek
A gyermekek gondolkodása egyre inkább racionális, tudják hogy a halál természetes, előbb vagy utóbb minden élőlény meg fog halni. Ez a racionalitás segítségükre van a megküzdésben, hogy uralkodni tudjanak a tragédia során megélt érzelmi zűrzavaron. Az önvád ebben a korosztályban is jellemző, de hamar úrrá lesznek rajta, magyarázatot keresve a tőlük független okokra. Az érzelmek megnyilatkozása sokkal visszafogottabb, nem szívesen beszélnek félelmeikről, érzelmeikről. Érzéseiket leginkább rajzaikon keresztül tudják kifejezni. A szomorúság helyett nem ritkán düh, magatartászavar mutatkozik (dac, neveletlen viselkedés, makacsság), az iskolai teljesítmény többnyire visszaeshet néhány hétre, hónapra.
A gyász korai szakaszában jellemzően elvonulnak, hogy egyedül lehessenek érzelmeikkel, gondolataikkal. Visszafogott érzelmeiknek köszönhetően ritkán kérdezősködnek, érzelmeik megnyilatkozása sokkal visszafogottabb, mint korábbi életkorban. Bár osztálytársaikkal, barátaikkal kapcsolatuk erősebb, nem szívesen beszélnek érzéseikről, félelmeikről. Sokszor kívülálló felnőttek előtt tudnak inkább megnyílni. Szeparációs szorongásuk nem olyan látványos ebben a korban, mint korábban. A temetésen, búcsúztatáson való részvétel jellemző, sokan kíváncsiak a halál módjára, az azt követő történésekre.
A kamaszok esetében számos lényeges változás történik. Gondolkodásuk tovább érik, a reakciójuk a teljes közömbösségtől a túlzott érzelmességig igen széles skálán mozoghat. A serdülők gyásza, akár csak a kisgyermekeké, epizodikus. Fokozottan érzékennyé válnak, egy-egy esemény (családi születésnap) vagy emléktárgy jelentős érzelmi hullámot okozhat. Általában nem szívesen beszélnek az elhunytról, ugyanakkor gyakran álmodnak vele, érzik fizikai jelenlétét. Nem ritkán az elhunyt személyhez fűződő tárgyat állandóan maguknál tartják, viselik azt. A vallásos serdülők sok esetben kérdőre vonják Istent, vádaskodnak. Ebben a korszakban az érzelmi reakciók és magatartászavarok sokkal szélesebb skálája figyelhető meg, mint más életkorban. Jellemző a depresszív hangulat, a szorongás, a lázadó magatartás, az evési zavarok. Kevésbé gyakoriak az öngyilkossági gondolatok jelentkezése, a tartós félelmi állapotok, fóbiák, iskolakerülés. A késői kamaszkorban a szociális érzékenység fokozódik, reálisabb hozzáállás alakul ki, mint a korai kamaszkorúak esetében. A felnőttekéhez sok esetben hasonló intenzív és elhúzódó gyász jellemző. Érzelmeiket képesek nyíltabban megélni és beszélni róla. Súlyos magatartásformák viszonylag ritkák, a jövő miatti aggodalmuk eléggé általános. A gyász idején előfordulhat a környezetében élőkkel való konfrontáció, viták, alkoholizálás. Gyakran érezhetik, hogy érzelmi hullámaik elboríthatják őket.
A fiatal felnőttek esetében
Intenzív és elhúzódó gyász jellemzi őket. Az érzelmeik nagy mértékben széles skálán mozog, beleértve olyan dolgokat, mint a szomorúság, hitetlenség, düh, magányosság, szorongás. Szerettük elvesztésekor ürességet érzhetnek, a szociális kapcsolataik megváltozhatnak. Jellemzően ebben a korban kirepülnek a szülői házból, földrajzi távolság (tanulmányok, munkavállalás) miatt szerettük bekövetkezett halála során nem tudnak jelen lenni a tragédia bekövetkeztekor, ez okozhat számukra bűntudatot, okolhatják magukat, hogy cserben hagyták szerettüket.