Kitekintés
Feladva a vágyaikat fáradhatatlan mennek előre. Kettétörött házasságok, elmaradt barátok, elveszett pillanatok, amelyeket a szeretteikkel (családtagjaik, állataik) tölthetnének, a meg nem élt szép jövő. Ez a nemes önkéntes hivatás temérdek lemondással jár. Más amit eldob, ők a szívükhöz emelik.
Látszólag olyan erősek akár egy kőszikla, de csendben megtöri őket az élet, az életek mentése és elvesztése. Csakhogy másnap hajnalban újra útra kelnek, a gyorsan elillanó éjjel átmeneti békéje nem engedi a számvetést. Eltemetik, elraktározzák a tegnap pillanatait. Gyűlik, tornyosul a szomorúság az állatvédő lelkében, akár a szennyeskosárban a piszkos zokni. Kavarognak a gondolatok, szenvedő állatok szempárjai köszönnek vissza az álmaikban. Érzik a tátongó sebek, az állatorvosi kezelők, a gyepmesteri telepek szagát, hallják a kutyák, macskák magukból még utoljára kiszuszakoló segélykiáltó vakkantásait, nyávogásait. Ritkán hívják őket segítő beszélgetésre, mindinkább előbb suhan mellettük a kő, mint a kenyér. Talán mert pajzsból vannak, törékenyből és törhetetlen vegyítékéből, gondolják róluk bármit kibírnak. Olvass tovább
Látszólag, merthogy tengernyi veszteséget élnek meg.
- Sérült, bántalmazott állatokkal az autóikban futnak versenyt az idővel. Az eltűntek nyomába erednek, a legveszélyesebb terepviszonyok között is kikapcsol félelemérzetük, akár egy éremért futó, adrenalintól túlfűtött versenysportoló. Mert minden állat meglelése épségben, akár az aranylón csillogó kupa. Nem volt hiába.
- Örökbe adnak és egyben bizalmat, de van, hogy a legnagyobb gondosságuk ellenére mellé nyúlnak, mert akit ők gondoztak és oly nagy becsben tartottak, azt más nem becsüli. Gyászolnak hitet, nyugalmukat felváltja az aggodalom.
- Az állatok szócsövei, hangjai ők, jogaikért harcolnak szüntelen. Legtöbb esetben alul maradnak, a bírák enyhe ítéletei megsemmisítőleg hatnak rájuk.
- A gazdáik által utcára vetett, hosszú éveken át hűségesen szolgáló, deres arcú agg társállatokat felkarolják. Hospice szolgálatba állva biztosítják a szeretetteljes közeget, igyekeznek enyhíteni a lelki és testi töréseken.
- Végső útjukra kísérik az árva lelkeket, megszabadítják az egy szempillantás alatt szívükben nyomot hagyó védtelent a gyötrő kíntól. Mások helyett kényszerülnek meghozni a döntést, amely nagy terhet ró rájuk a veszteség és kudarc mellett egyaránt.
A szélmalomharc, ami soha nem ér véget(?)
Az anyagi létbizonytalanság, a napról napra kifizetésre váró állatorvosi és élelmezési számlák, mint egy ördögi kör, a kút feneketlen, a segítségre szoruló kisállatok és éhes szájak száma csak nő és nő. A folyamatos szorongás mellett a traumás események hozzák magukkal a dühöt, a haragot, a bűntudatot, emocionális nézeteltéréseket, kommunikációs elcsúszásokat, egymás felé agressziót. Nem kérdeznek tőlük, és nem kérdeznek egymástól. Hogy mi zajlik belül, az legtöbbször a kívülállók számára elképzelhetetlen, ezért (is) számtalan alkalommal élik meg a munkájuk értelmetlenségét, erőfeszítéseik érvénytelenítését mások által. A folyamatos készenlét és érzelmi túlterheltség nem engedi számukra, hogy azonosuljanak a gyászukkal és tudatosan megdolgozzák azt. Nap nap után reménnyel telve hajtják álomra a fejüket, hogy megéri az erőfeszítés, az önfeláldozás, mert a holnap elhozza a vágyott változást. Változást, ami végül évek múltán sem jön el. Vállaikra a csalódottság terhe nehezedik, az elveszett hitük után nyúlnak.
Állatvédő vagyok, mit tehetek magamért!?
A legfontosabb, hogy legyél őszinte az érzelmeidet tekintve, merj szembenézni mindazokkal a negatív érzésekkel (düh, harag, bűntudat, csalódottság) amelyeket megélsz az állatok mentése során. Hagyj magadnak időt, csendet a megemlékezésre. Fontos tudnod, hogy ha nem adsz érvényt a bánatodnak, elhúzódhat a gyászidőd, amely megannyi újabb és újabb problémát generál. Hiszen másképp hogyan tudnál tenni, ha magad a háttérbe szorítod? Ne rejtsd el a a könnyeid, csak hogy erősnek és nyugodtnak tűnj. Keress egy barátot, bizalmast, akivel megoszthatod mit jelentett számodra az elhunyt kis védenced, mesélj róla milyen volt ő, mit tanított neked, mit hagyott itt örökségül. Sírj, zokogj! A sírás utat tör a bánatnak, felszabadító és gyógyító. Ragadj tollat, írj neki levelet, tudasd vele ily módon, hogy mennyire szeretted, mindent megtettél azért, hogy megmentsd őt. Gyújts gyertyát állatvédő társaid körében az elhunytért. Ez a szép megemlékezés gyógyír és egyben a csapat összekovácsolója is lehet.
Az évek során előfordulhat, hogy hibáztatod magad, úgy hiszed, nem jól döntöttél, nem megfelelő állatorvost és örökbefogadót választottál. Gyötrő gondolataidat a bűntudat kíséri, talán túl korán vagy későn kérted az eutanizálást. Ha másképp határozol, ma is élne a kisállat, vagy jobb sora lenne. Ugye, ismerősök ezek a vívódással teli gondolatok?
Utópia
Szükség volna az állatmentőknek a megértésre, együttérzésre, visszacsatolásra, támogatásra. A kollektív felelősségvállalásra a társadalom, a jogalkotók és nem utolsósorban az igazságszolgáltatás részéről az állatokért, hogy ebben a sokszor kilátástalan helyzetben, az újra meg újra ismétlődő szélmalomharcban ne érezzék magukat elveszve és egyedül az állatok Don Quijoteje-i.
