„A gyógyulás nem azt jelenti, hogy a seb sosem létezett. Azt jelenti, hogy a seb már nem irányítja az életed.” -Akshay Dubey
Yi Nantiro – At long last
A KISÁLLAT VESZTESÉG MINT NAGYON SZEMÉLYES ÉS EGYEDI ÉLMÉNY
Az 1960-as évektől kezdve Elisabeth Kübler-Ross és kollégái megfigyelték, hogy a gyászfolyamatnak vannak beazonosítható fázisai, amelyek minden embernél jelentkeznek. Legtöbb esetben azonban a szakaszok felcserélődnek vagy párhuzamosan, illetve hiányosan jelennek meg. A gyász annyira személyes, hogy nem tudjuk egyértelműen definiálni. Ahogyan mi emberek különbözünk egymástól, úgy más a gyászreakciónk és a gyászidőnk, amely többek között függ társállatunkhoz fűzött kapcsolatunktól is.
Amikor meghal egy kedvencünk, úgy tűnhet, hogy a világ a megszokott útján halad tovább, miközben mi megrekedünk egy helyen. A fájdalom kezdetben olyan éles, hogy úgy érezzük soha nem múlik, ebbe most bizony bele fogunk pusztulni. Egyik pillanatban sírunk, mérgesek és dühösek vagyunk. A következő pillanatban képtelenek vagyunk bármely tevékenységre, elbújunk az érzéseink és az emberek elől. Ebben az időszakban számtalanszor tesszük fel a kérdést önmagunknak és környezetünknek: mikor múlik már el ez a kegyetlen fájdalom. Bármennyire is gyötrelmes, szembe kell néznünk a gyászunkkal, annak részévé válni. Nem lehet és nem is szabad a gyászfolyamatot siettetni, teljességgel meg kell éljük, segítve ezzel a gyógyulásunkat. Idő, idő, idő. Olvass tovább
Kisállatunk halálát követően tagadjuk az elmúlásának tényét (nem hiszem el, hogy nincs többé, ez hogy lehetséges), sokkos állapotba kerülhetünk, alkudozunk. Szinte bármit megtennénk, hogy visszaforgassuk az idő kerekét. A sokk és tagadás segít az érzelmeink enyhítésében, megküzdési stratégiát kínál, cél a veszteség túlélése. A harag a fájdalom tünete. Haragszunk a világra, a családtagjainkra, az állatorvosunkra (miért nem ajánlott más kezelési alternatívát), vagy éppen arra, aki kedvencünk életét vette el (állatkínzás, szándékos mérgezés, kilövés), Istenre (miért ragadta el tőlem a kutyámat, cicámat). Nem ritka, hogy okoljuk magunkat, miközben egyre csak ismételjük, mi lett volna, ha (…), mit tehettünk volna másképp, bárcsak (…). Így a bűntudat is mellénk szegődik egy időre. A gyász bármely szakaszát éljük meg, környezetünk számára ijesztőnek tűnhetnek a reakcióink. Meglehet, maguk is küzdenek a fájdalmukkal, ám másképp élik meg, máshogyan reagálnak a veszteségre. Sok esetben azonban nincsen támaszunk, a társadalmi elvárások (legyél erős, tartsd magad) és a bánatunk valóságát nehéz együtt kezelnünk. Elszigetelődünk, ott sírunk, ahol senki sem lát. Álmatlanság, étvágytalanság, koncentrációs zavarok, kóros fáradtság, depresszióhoz hasonló tünetek, mind és mind jellemezhetik a mély gyász időszakát. Előfordul, hogy kedvencünk tappancsának kopogásait vagy vakkantását halljuk, hogy a hosszú évek során bevésődött rutinok szerint cselekszünk. Vizet öntünk az itató tálba, a magányosan heverő póráz után nyúlunk, hogy a napi sétánkra induljunk. Ne ijedj meg a megéléseidtől, minden reakciód a fájdalmadra teljesen normális! Az elmúlt évtizedek során számos segítő szakember mutat érdeklődést a gyász folyamatának megismerésére, kutatása iránt. Fontosnak tartom megemlíteni William Worden amerikai pszichológust, aki 1982-ben adta ki a Gyász tanácsadás és bánat terápia című könyvét, amelyben a gyászmunka négy érzelmi feladatát ajánlja. Amikor végig küzdöttem magam a gyászidőszakomon, még nem voltam birtokában Worden számomra zseniális feladat modelljének, mégis tankkönyv szerűen, ösztönösen haladtam végig azon, bár más sorrendben. Ez egy rugalmas modell, amely szerint bizonyos érzelmi feladatokat el kell végeznünk annak érdekében, hogy elérjük az egyensúlyi állapotot. Arra ösztönöznek bennünket, hogy aktívvá váljunk a gyászfolyamatunkban, a gyógyulás útjára terelnek. Bár hullámzó kedvvel sírva, következő pillanatban a szájunk zugában megjelenő halovány mosollyal fokozatosan térünk vissza az életbe. Egyesek azt gondolják, hogy a gyászuk enyhülése azt jelenti, hogy hűtlenné váltak szeretett kedvencükhöz, de az előrelépés nem hűtlenség. Azt jelenti, hogy készen állunk kedvencünk nélkül az életet élni, megtanulunk a veszteségünkkel létezni. Mindazt az időt, amit megélünk kisállatainkkal, a szeretetet amelyet egymásnak adtunk, a gyógyulás ténye nem veszi el, a fájdalom élét kerekíti le csupán. Hiszen rövidebb vagy hosszabb idő jutott a kalandra együtt, az emléke és a szeretet örök. TAGADÁS, DÜH, ALKUDOZÁs
A WORDEN FÉLE ÉRZELMI FELADAT MODELL
A feladatok a következők:
visszatérés az életbe