Veled, velem?
A válással járó kellemetlenségek mellett a kisállat elhelyezése körül felmerülő aggályok, dilemmák még inkább megnehezítik a procedúrát. A központi kérdés mindig az, hogy kivel maradjon a társállat. Ebben a nagyon fájdalmas időszakban nehéz érzelmileg az eseményre objektíven tekinteni. Bármennyire megterhelő, szükséges néhány kérdést feltenni, megválaszoláskor pedig mindvégig szem előtt tartani az állat jólétét, ha gyermek is van a családban, akkor fókuszba helyezni az ő és a kisállat kötődését, kapcsolatát.
Néhány kérdés segítségül:
- Ki végezte az etetést, a sétáltatást, az állatorvoshoz szállítást, az állat környezetének tisztán tartását?
- Ki képes anyagilag biztosítani az esetleges állatorvosi ellátását, szükségleteinek kielégítését?
- Megváltozik-e a társállat napi rutinja, ha egyik vagy másik egykori gazda mellett él életvitelszerűen?
- Ki az, aki mellett legkevésbé borul fel annak addigi élete?
- Van-e gyermek a családban, aki különösen mély kötődésben él az állattal?
Külön tragédia az, ha nem azzal a féllel marad a háziállat, aki a legjobban szerette őt. A bánat szinte olyan mély, mintha a kutya, cica meghalt volna. Ez egy nagyon magányos időszak. Odalesz az egykori gazda mindennapi rutinja, hatalmába kerítheti a bűntudat, a féltékenység érzése, a düh, jellemző az elmagányosodás, a pánik és depresszió. Fáj minden nap azzal a tudattal ébrednie, hogy a kisállat létezik, de már nem mellette. Ez mind-mind teljesen természetes érzés. Az, hogy a jövőben láthatja-e kedvencét, azt a volt partnertől való elválás körülményei meghatározhatják.
Ha a kapcsolat barátsággal ért véget, akkor a két fél meg tud egyezni az állat láthatásáról, időközönkénti felvigyázásáról, annak sétáltatásáról. Amennyiben a szakítás háborús, úgy nagyon-nagyon nehéz volna a kapcsolattartás mellett az elengedés, a meggyászolás mindkét fél számára. Bántalmazott emberként egykori partnerrel a kapcsolatot egyáltalán nem szerencsés tartani az állat láthatásáért, hiszen nem kizárólag a bántalmazott fél, de az állat is traumatizálódhat a folyamatban. Oly sokan megtapasztalhattuk már gazdikként, hogy a kedvenceink rendkívül intelligensek, így a bennünket körülvevő stresszre is reagálnak. Őket is megviseli az elválás, ezért fontos nagy hangsúlyt fektetni a velük való foglalkozásra, a minőségi időtöltésre, annak aki tovább viseli a gondjukat.
Nélküled
Ahogy minden gyászfolyamatot, a válás során kedvenceink elvesztését is idő megdolgozni. Van, aki a közös fotókat a fiók mélyére helyezi, képtelen ezáltal is szembesülni a fájdalmával. Ha hasonló állatot lát az utcán, parkokban, összeszorul a szíve, miközben egyik pillanatban új barát befogadásán gondolkodik, másik pillanatban úgy hiszi lehetetlen, hogy valaha is lesz másik háziállata. A környezetben élők vigasza, hogy a szeretett kisállat életben van, nem veszett el, gondját viselik, ám a gyászidőszak alatt megélt fájdalom nem engedi befogadni az egyébként jó szándékú szavakat.
Gyógyír, ha kiöntöd szíved a barátaidnak, hozzád közel álló embereknek, gyász specialistának, aki támaszod lehet. Segíthet a sport, a jóga, a zene, alkotó csoportokhoz csatlakozás (rajz, festés), olykor a menhelyi kutyák sétáltatása, elárvult állat támogatása.
Újrakezdés
Ahogy telik az idő, úgy gyógyul a seb, nyílik a fiók…, mosolyt csalnak az arcra az egykor kedves pillanatokat megörökítő fényképek. Majd kínálkozik az alkalom, hogy a szívedbe eressz egy szőrmókot, akivel ezernyi kalandot élhetsz át.
