Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe. – Wass Albert
A társállatgyászban sokan attól félnek, hogy ha a fájdalom egyszer enyhülni kezd, azzal együtt a kapcsolat is elhalványul. Mintha a szenvedés lenne az utolsó kötelék az elhunyt társállathoz. Tapasztalatom szerint azonban ennek éppen az ellenkezője történik. Amikor a veszteség kínzó fájdalma lassan elviselhetőbbé válik, nem a kapcsolat szűnik meg, sokkal inkább lehetőség nyílik arra, hogy másképp kapcsolódjunk az elhunyt kisállatunkhoz. A kezdeti, mindent elborító hiány mellett egyre inkább helyet kapnak az emlékek, a közösen megélt történetek, a továbbvitt értékek és mindaz, amit az életünkbe hozott ez a kedves kis lény.
A kapcsolat nem ér véget, csak másképp lesz része az életünknek. Nem a szeretet halványul el, hanem a kapcsolat talál új utat, hogy tovább éljen.
A kapcsolat ott él… a KAPCSOLAT TOVÁBB ÉL…
- az emlékeidben.
- mindabban, amit a társállatodtól tanultál.
- azokban a pillanatokban, amikor meglátsz valamit, és arra gondolsz: „Ezt annyira szerette volna.”
- amikor felkeresed azokat a helyeket, ahol annyi közös emléket szereztetek.
- amikor elkészíted azt az ételt amelyet annyira szeretett.
- amikor visszatérsz a kedvenc sétáitok helyszínére.
- egy illatban, amely hirtelen felidézi őt.
- egy dalban, amely azonnal eszedbe juttatja.
- egy fényképben, amelyre újra és újra ránézel.
- egy történetben, amelyet örömmel mesélsz róla.
- abban, hogy kimondod a nevét.
- azokban az értékekben, amelyeket tőle kaptál.
- abban, ahogyan ma már másokra figyelsz, ahogyan gondoskodsz másokról.
- abban, aki általa lettél
- amikor továbbviszed mindazt, amit tőle kaptál.
- abban, hogy helyet adsz a fájdalmadnak, de az örömnek is.
- egy régi tárgyban, amely különleges jelentést hordoz számodra.
- egy évforduló csendjében.
- egy gyertyafényben, amelyet érte gyújtasz.
- egy levélben, amelyet hozzá írsz.
- a természetben, amikor úgy érzed, közel van hozzád
- egy fa árnyékában, egy madár énekében, a szél érintésében.
- amikor meglátsz egy kisállatot, aki rá emlékeztet.
- amikor ösztönösen odanézel arra a helyre, ahol mindig feküdt.
- abban, hogy továbbra is gondoskodsz az emlékéről.
- abban, hogy a hiánya mellett a szeretete is veled maradt.
- abban a szeretetben, amelyet ma is érzel iránta.
- minden alkalommal, amikor hálát érzel azért, hogy része volt az életednek.
- annak felismerésében, hogy nélküle nem lennél ugyanaz az ember, aki ma vagy.
Talán nem az a kérdés, hogyan éljünk tovább a társállatunk nélkül, hanem az, hogy miként hordozzuk tovább az emlékét, és mindazt, amit egykor az életünkhöz adott.
