A gyász jóval több annál, mint a veszteséget követő fájdalmas érzések és reakciók összessége. Jelentős része kívül esik az irányításunkon, ezért könnyen gondolhatunk rá olyan tapasztalatként, amelyet egyszerűen el kell viselnünk, amíg az idő múlásával enyhül. A gyászról alkotott közgondolkodást is erősen meghatározzák azok az elképzelések, amelyek szerint a gyászolónak bizonyos, előre meghatározott szakaszokon kell keresztülmennie, mintha a gyász egy kiszámítható rend szerint haladna. A kutatások azonban nem támasztják alá, hogy a gyászolók meghatározott, mindenkinél azonos sorrendben jelentkező szakaszokon haladnának át.
A veszteség megélését a kapcsolat története, az egyéni életkörülmények és a rendelkezésünkre álló támogatás is alakíthatja. Egy szeretett társállat elvesztése után még a legmegszokottabb hétköznapi helyzetek is új jelentést kaphatnak, miközben önmagunkhoz és a körülöttünk lévő világhoz való viszonyunk is megváltozhat. De vajon mekkora mozgásterünk marad abban, ahogyan ehhez a megváltozott világhoz, a saját érzéseinkhez és a társállatunkkal megélt kapcsolat emlékeihez kapcsolódunk?