Minden búcsúban ott van az újraegyesülés ígérete.
Luis Ángel Gómez Jaramillo, Rocío Garcel – Recuérdame
A Día de los Muertos (Halottak Napja) Mexikó egyik legismertebb, legszínesebb spirituális hagyománya, egy többnapos ünnep, amely során az elhunytak emlékének tisztelegnek.
A halálról való megemlékezés minden kultúrában jelen van, ám kevés olyan hagyomány létezik, amely ennyire emberi és örömteli módon ünnepli az élet és az elmúlás kapcsolatát.
A halottak napja ünneplésében a halál nem a hiányt, hanem az élő jelenlétet, a síron túli életet és a szeretet folytonosságát jelképezi, az élet körforgásának elismerése. A mexikói kultúra számára a Día de los Muertos egy rituáléban, szimbolikában és folklórban gazdag fesztivál, ahol a múlt és a jelen kéz a kézben jár.
Ősi gyökerek és hiedelmek
A Día de los Muertos nem a mexikói Halloween, eredete több ezer évre nyúlik vissza. A Halottak Napja ötvözi a mezoamerikai rituálékat a spanyol gyarmatosítók által az Amerikába hozott keresztény hagyományokkal. A közép-amerikai népek -az azték, a maja, a zapoték, olmék civilizációk- hittek abban, hogy a halál nem vég, hanem az élet természetes része. Úgy vélték, hogy a holt lelkek több évnyi vándorlás után a Mictlán nevű alvilágba jutottak, ahol örök nyugalomra leltek. A hátrahagyott családtagok étellel, vízzel és áldozatokkal segítették őket ezen az úton, így fejezve ki szeretetüket és tiszteletüket az elhunytak iránt. Az aztékok -akiknek hagyományai ihlették az ünnepet-, szerint kutyák (xoloitzcuintle) szentek, és nem csak az életükben, a túlvilágon is az ember legjobb barátai. A xolok-ról ítt írtam.
Október 27. – Az elhunyt társállatok napja
Az elmúlt években az ünnep új, meghitt tartalommal gazdagodott. Néhány mexikói állatvédő szervezet kezdeményezésére 2019. óta október 27-ét sokan az elhunyt társállatok napjaként tartják számon. Így a Día de los Muertos ma már nemcsak a számunkra jelentős elhunyt személyekre, hanem néhai kisállatainkra is kiterjedő eseménnyé vált. Egyes családok mégis más időpontot választanak eltávozott társállataik megünneplésére, mint például november 1-jét, amikor a hagyomány szerint a gyermekek lelkét várják vissza. Úgy vélik, az állatok ártatlansága és tisztasága ehhez a naphoz áll közelebb.
Az ünneplés középpontjában mind az otthonaikban, mind pedig temetőkben és utcákon épült oltár, vagyis ofrenda áll.
Az oltárok kialakításában, a lelkek befogadásához az alábbi elemek központi szerepet kaptak:
- Az elhunyt portréja, kedvenc italai, ételei.
- Az elhunyt állatok játékai, táljai, póráza, nyakörve, fényképei és kedvenc falatkái.
- Pan de muerto – a zsemle formájú édes kenyér, amelyet gyakran díszítenek csontokkal, a legértékesebb eleme az oltárnak, a testvéri áldozat jelképe.
- Copal (Kopál) – a trópusi fák illatos gyantája a gonosz szellemek helyének megtisztítására szolgál, hogy a lélek minden veszély nélkül bejusson a házába.
- Gyertyák, amelyek fénye bevilágítja a lelkek útját, segítve a hazatérésüket.
- Koponyák – a halál örök jelenlétét jelképezik.
- Víz – az élet forrásaként a hazatérő lelkek szomjúságát oltja.
- Virágok – az élet rövidségét szimbolizálják, és bár sokféle növénnyel öltöztetik fel oltáraikat, temetőiket, köztereiket, a fesztivál szimbolikus növénye a „Cempasúchil”, azaz a körömvirág. Úgy tartják, hogy oltártól a sírhelyig szétszórt körömvirág szirmok vezetik vissza a vándor lelkeket nyughelyükre. Vannak családok, akik körömvirággal ültetik be szeretteik sírját, azt vallják, hogy mámorító illata és élénk színei vonzzák a szellemeket. S vannak, akik otthonukat is körömvirággal díszítik fel ezekben az időkben, meghívva szerettük, és állatuk lelkét.
A Día de los Muertos arra emlékeztet bennünket, hogy a szeretet nem ér véget a halállal. Akik fontosak voltak számunkra -legyenek emberek vagy állatok -tovább élnek emlékeinkben, otthonainkban, és szívünk legmélyén. Amikor gyertyát gyújtunk, virágot helyezünk el, vagy egyszerűen csak gondolunk rájuk, újra és újra életre hívjuk őket a szeretet láthatatlan fonalán keresztül.
